A Volanbusz Utaskapcsolat szervezeti egységének e-mail-címére elképesztő mennyiségű levél érkezik nap, mint nap a legkülönbözőbb feladóktól, a legkülönbözőbb témákban, és tegyük a kezünket a szívünkre: civil életünkben a legtöbbször mi is akkor ragadunk tollat, billentyűzetet, ha kifogásunk van, ha valamilyen problémára szeretnénk megoldást, vagy legalábbis kritikánkra érdemi választ kapni. Ezért meg kell becsülnünk az olyan leveleket, melyeknek írói azért vették a fáradságot, és ültek le a papír vagy a számítógép elé, hogy köszönetet mondjanak a közlekedési társaságnak vagy kifejezetten valamelyik kollégánknak. Ezért is tesszük közzé egy hálás gödöllői anyuka üzenetét.
Kedves Volánbusz! Kedves Szuperhős Buszvezető! Szeretném utólag kifejezni a hálámat, mert személyesen sajnos nem tudtam az eset után, annyira megijedtem, hogy percekig csak sírtam a gyerekeimet átölelve. Ugyanis a mai napon az Önök egyik kiváló sofőrje óvatos vezetéssel és hatalmas lélekjelenléttel időben tudott fékezni, amikor a kislányom egyszer csak kiszaladt a jármű elé. Gödöllőn, a buszállomásnál történt, úgy 10:30 körül, amikor a 3-as úton épp átkeltem a három gyermekemmel. Az úton átérve elindultunk felfelé, a parkoló irányába, hogy a parkba eljussunk. Ekkor már nem fogtam a gyerekek kezét, viszont az egyik lányom, méterekre a járda buszok felőli szélétől, futva elindult, és gondolkodás nélkül ugrott le a járdáról. Most sem tudom pontosan, miért. Valami érdekeset észrevett arrafelé. Ekkor érkezett az Önök sofőrje, aki épp a 3-as úton lévő buszmegállóból kanyarodott be a buszpályaudvarra. Köszönöm, hogy ennyire lassan tette, és ilyen fantasztikus lélekjelenléttel fékezett le! Köszönöm, hogy nem esett bajunk! Kérem, ha lehet, juttassák el neki a levelemet.
Üdvözlettel: egy hálás anya
A levél alapján sikerült kinyomozni, hogy a kérdéses időpontban Varga László, a 455-ös járat „gazdája” kanyarodott be éppen a gödöllői állomásra. Autóbusz-vezető kollégánk tudta, hogy melyik esetről beszélünk, de azt mondja: ez egyáltalán nem törvényszerű, hiszen rengeteg hasonló szituáció adódik naponta, és nekik mindig résen kell lenniük. „Amikor az ember közeledik egy buszmegállóhoz, vagy készül bekanyarodni egy állomásra, már eleve úgy lassít, hogy tudja: bármilyen váratlan helyzet adódhat. Nemcsak figyelmetlen kisgyerek szaladhat az úttestre, gyakran telefonáló vagy »csak« simán elbambuló felnőttek, esetleg bizonytalanabbul közlekedő, lassabban reagáló idős emberek miatt kell hirtelen fékeznünk” – mondja László, aki éppen ezért a levélben felidézett, konkrét helyzetben egyáltalán nem ijedt meg, de teljesen megérti, hogy az anyukát sokkolta az eset.
Kollégánk 56 éves, 1988-tól autószerelőként, 1989 óta – idén már 35 éve – buszvezetőként dolgozik a társaságnál, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy teljes felnőtt életét itt töltötte: 20 évesen állt munkába a Volánbusznál, és innen szeretne nyugdíjba menni is. László „bázisa” Gödöllő, de váci, őrbottyáni, erdőkertesi, sőt budapesti kanyarokat is teljesít. Rövid távokon közlekedik, városi forgalomban, így még inkább elismerésre méltó teljesítmény, hogy tavaly „kilométermilliomos” lett: a központi régiós ünnepségen átvehette az egymillió balesetmentes kilométerért járó kitüntetést.