„Együtt vagyunk hatalmasak”

Hétköznapi Hős Munkatársaink

2020.06.16 10:04
szerző: Benke Máté

Érdemes átgondolni, hogyan járulhatunk hozzá a kialakult pandémiás helyzet enyhítéséhez, hogyan vehetünk le terhet azoknak a válláról, akik a frontvonalban dolgoznak. Nap mint nap eljut valamilyen jócselekedet híre szerkesztőségünkhöz, amelyből kiderül, mi, vasutasok nem csak egymás között, de kifelé is roppant segítőkészek vagyunk. Molnár Péter mozdonyvezető vacsorát vett néhány elfáradt mentősnek. Tettével talán nem váltotta meg a világot, de biztosan lendületet és hitet adott két embernek. Munkatársunkkal Benke Máté beszélgetett.

Mióta fotózol, mi a te témád?
20 éve, de az alkotói tevékenységem ennél régebbre nyúlik vissza. Kiskoromban nagyon szerettem rajzolni, emlékszem, hogy mindent megfigyeltem magam körül. Aztán fotózni kezdtem, hat éve pedig profi szinten dolgozom a szakmában. Az első tükörreflexes gépemet Rizsavi Tomi (mozdonyvezető - a szerk.) barátom segített kiválasztani. Egyébként ő és az unokatestvérem inspirált leginkább. Az étel- és természetfotó a kedvenc témám, de sok rendezvényen is dolgozom. A vasútfotózást is nagyon szeretem, viszont én a vezetőállásról készítem a képeket.

Fotós szemmel mi az, ami ebben az időszakban megragad?
Elsősorban a kihaltság és a távolságtartás. Egy teljesen új világ tárul most elénk. Minden napszaknak megvolt a megszokott utazóközönsége, ez nagyon átrendeződött. Úgy járunk be a Keletibe, hogy a csarnokban nincsenek utasok, a hajnali vonatok csendesek, minden „másabb” a megszokottnál. Ez megdöbbentő. 

Úgy gondolom, hogy az alkotói léthez egy érzékenyebb, befogadóbb lélek párosul, amire erőteljesebben hat a világ minden rezdülése. Ha jól sejtem, egy kicsit a mentősökkel éreztél…
Így van. A tisztelet mindig is járt mindannyiunknak, de a mostani helyzet még jobban rádöbbentett minket arra, hogy egymás munkája nélkül nem tudjuk élni az életünket. Együtt vagyunk hatalmasak, mi emberek. A mentősök a sziréna villogtatásával és a hangosbemondón keresztül köszönték meg a gesztusomat, már ez is „libabőrös” pillanat volt.

 

Könnyeivel küszködve köszönte meg, amit tettem, a fia is mentősként dolgozik.

 

Jó tett helyébe jót várj!
Az eladók reakciója fantasztikus volt, ugyanis ők pedig engem láttak vendégül. A papírzacskóba ráadásul rengeteg ételt tettek, természetesen a rendelésemen felül. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy ez után már nem is érdekelt az étel, a fellegekben éreztem magam az ott ránk zúduló jóságtól és szeretettől.

A veled történtekről egy Facebook-posztban adtál hírt. Számítottál ilyen nagy figyelemre?
Egyáltalán nem. A poszt egyébként nem született volna meg, ha az eladók nem reagálnak így. A bejegyzést azóta több mint 95 ezren lájkolták, közel 20 ezren osztották meg, több hírportál cikket is írt róla, valamint egy országos rádióadóban is beszámolhattam az esetről. Ezt már csak tetézte az egyik mozdonyvezető kollégám hívása aznap este. Könnyeivel küszködve köszönte meg, amit tettem, a fia is mentősként dolgozik.

Nagyszerű érzés lehetett. Egyébként hogyan telnek most a mindennapjaid?
Dolgozni járok, csinálom, amit kell. Ezt a szemléletet valószínűleg a sportból hozom, az formált engem igazán emberré. A nyugdíjas, régi kollégákra is gondolok, nekik nehezebb ez az időszak, hiszen be vannak zárva. Próbálom bennük tartani a lelket, képeket küldök a vonalról, a fűtőházakból, ezeknek nagyon örülnek. Amikor nem dolgozom, akkor pedig otthon vagyok a csodálatos feleségemmel és a kiskutyánkkal. Egy nagy házban élünk Dunaharasztiban, nekünk az otthonunk a nyaralónk. A feleségem is egészségügyi dolgozó, büszke vagyok rá, mert ő egy gyógyszertárban, a frontvonalban dolgozik. Egyébként minden tiszteletem a vasutas kollégáké, mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánok!

 

Molnár Péter 1976-ban született Budapesten. Édesapja mozdonyvezető, édesanyja pedig a MÁV-kórház dolgozója volt. Ennek köszönhetően a vasúton „nőtt fel”. A középiskola elvégzése után igazolt sportolóként tevékenykedett Ausztriában és itthon, később a kereskedelemben dolgozott, 2004 óta mozdonyvezető.