hölgy mozdonyvezető Munkatársaink
Köszöntjük az első női mozdonyvezetőt a MÁV-START állományában!
Erről a szakmáról sokáig úgy tartották, hogy nem nőnek való: majd’ 170 évig csak férfiak ültek a mozdonyok vezetőállásaiban, mivel szakmájuk nehéz fizikai munkának minősült, többek között a járművek összekapcsolásakor szükséges csavarkapcsok emelgetése miatt.
Életmentés az M4-esen – a mindennapok hősei közöttünk járnak
Istvánfi István, a Volánbusz autóbusz-vezető munkatársua lélekjelenlétének és bátor helytállásának köszönheti az életét egy kamionsofőr.
Közel fél évszázad a vasút kötelékében: „Elhivatottság kell hozzá”
47 év jelentős idő az ember életében, főleg, ha ezt egy munkahelyen töltötte. Változatos életújáról, szakmai és személyes tapasztalatairól és a jövő vasutas generációjáról beszélgettünk Tamás Ferenc volt pécsi területi személyszállítási és vontatási igazgatóval, aki július 1-ével vonult nyugdíjba 47 év szolgálat után.
"Mindenkire figyelek, és ezt értékelik az emberek"
Kovács Géza, vagyis ahogy a legtöbben ismerik, Géza bácsi, több mint egy évtizede foglalkozik a budapesti MÁV-székház ügyes bajos javítanivalóival.
kispöfögőkkönyvbemutatócsohány domitilla Munkatársaink
Megjelent a Kispöfögők sorozat legújabb kötete
„Berci és a balatonfenyvesi kisvasút” címmel megjelent a Kispöfögők mesekönyv-sorozat legújabb, negyedik kötete.
mozdonyvezetőGyermekvasútNyár Munkatársaink
Örömből mozdonyt vezetni
Ha valaki azért lesz mozdonyvezető, mert ezt szeretné csinálni, annál gyanítható, hogy inkább az élet örömeire fogékony, mintsem annak keserűségeire.
Nyári diákmunka-lehetőségek a MÁV-START-nál!
A MÁV-START – kiemelten a nyári vakáció idején – több pozícióra is várja a fiatalok jelentkezését, a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezettel együttműködve.
Sikeres vasutas versenyzés a IV. Kassa-Miskolc Ultramaratonon
A szlovák-magyar vasutas sportnapok korábbi hagyományait folytatva, a Miskolci Pályavasúti Területi Igazgatóság csapata immár második alkalommal szerepelt sikeresen a Kassa-Miskolc Ultramaratonon.
Kilenc diáksegítőt tüntetett ki a MÁV-START
Az előző évek hagyományait követve idén is lelkes diákok segítik a munkavégzést a forgalomban. Hozzáállásuk, erőfeszítéseik elismeréseként kilenc diáknak Keresztes Péter, a MÁV-START vezérigazgatója személyesen tolmácsolta a MÁV-Volán-csoport nagyrabecsülését.