Adventi naptár - december 9.

 

4

 

Érdekesség

A karácsony egyik jelképe a magyal

Számos ábrázolásra, képeslapra, dekorációra visszaemlékezve: a sötétzöld levelek és

a piros bogyók, azaz a magyal jelen van karácsonykor. magyal a természet örök

megújulását és a reményt jelképezi. Alapvetően az angolszász karácsony egyik

legjellemzőbb motívuma, de ma már nálunk is igen népszerű, az asztaldíszek,

koszorúk állandó szereplője. A magyal már az ókori római napistenhez kötődő

vallásban is szimbolikus szerepet kapott, mely tovább gyűrűzött a kelta és más

vallásokban. A pogány néphit úgy tartotta, hogy a magyal menedéket nyújt az

erdőlakó tündéreknek a hideg időszak eljövetelekor. A kelták azért is tisztelték

ezt a növényt, mert akkor is zöldellt, amikor a többi fa levele már lehullott.

Akkor is élettel töltötte meg az erdőt élénk színe segítségével.

A kereszténységben a magyal tüskés levelei a töviskoronát jelképezik, amelyet

Jézus a keresztre feszítésekor viselt, a vörös bogyók pedig az ő vérét szimbolizálják.

E vallási asszociációkon túl a magyal a világi karácsonyi ünnepkörbe is szépen

belesimul, hiszen színei a klasszikus zöld és piros színsémába illeszkednek.

 

Dekoráció

Gyors dekoráció citrus héjából

Egyszerű és illatos dekorációt hoztunk mára.

Vágjuk be a narancs vagy citrom héját minél nagyobb gerezdekre és óvatosan hámozzuk

le, ne szakadjon el. Mézeskalács kiszúróval vágjunk bele csillag vagy egyéb formát

Szúrjunk a közepébe lyukat. Ha kivágtuk, fűzzük madzagra és szárítsuk meg!

g

 

Ajándék ötlet

Mézeskalács cukordíszítéssel

A mézeskalácsban az a jó, hogy amellett, hogy az illata már ünnepi hangulatba repít,

a készítése még remek időtöltés is, hiszen a gyerekekkel közösen is elkészíthetjük.

És ha ennyi még nem lenne elég, ajándéknak is kiváló!

Jó móka közösen gyúrni, dögönyözni, aztán nyújtani és formázni a tésztát.

A mézeskalács recept pedig olyan, hogy mindenkinek a sajátja az igazi, és mindenki

tudni véli a titkát. De nem csak a szokásos módon díszíthetjük ám! Pár csepp ételfestékkel

fessük meg a kristálycukrot, és ezt használjuk díszítésre. De semmi esetre se adjuk fel,

ha nem sikerül mindjárt ilyen művészi módon, mint a képünkön látható.

Egy csinos dobozba téve szívmelengető ajándék válik belőle,

amit szerető szívvel és szorgos kezekkel készítettek!

 

5

 

Recept

Narancsos-csokitorta

Ünnepi, elegáns és nem mellesleg nagyon finom. 

Klasszikus torta receptet hoztunk mára.

A receptért kattintson ide!

k

 

Művészet

Banksy: Krisztus bevásárlószatyrokkal (2004)

A máig ismeretlen kilétű brit graffitiművész és politikai aktivista a

karácsonyt is szatirikusan közelíti meg. Jézus a kereszten a

fogyasztói társadalom által kiforgatott karácsonyi ünnepről

tart elénk görbe tükröt.

9

 

Gyereksarok

Nyulász Péter: Szaloncukorlányok

Figyeljetek titkot mondok!
Jobb, ha mindenki csak suttog
Van egy város nem is messze
Hótündérek laknak benne
Ott a házak hóból vannak
Jégkristályból minden ablak
Bent a bútor bíbor bársony
Csokoládé aranytálon
Tündérkezek megformázzák
Öltöztetik, cicomázzák
Így készülnek csokidíszek
Habkarikák, mikulások
Pettyes ruhás piros masni: szaloncukor lányok.

 

k

 

Program

Gyertyagyújtás vasárnaponként Érden, a Magyar

Földrajzi Múzeum kertjében!

Koncert várja a kicsiket és nagyokat, Grincs, selfi robot, kürtös

kalács, forralt bor, sütemény, díszvilágítás....

És most először a kertben Adventi vásár is lesz minden jóval.

A rendezvényre a belépés ingyenes, minden kedves

érdeklődőt szeretettel várunk!

További részletek:

https://erdmost.hu/2023/11/23/ilyen-meg-nem-volt-adventi-programok-erd-tobb-pontjan/

 

l

 

Rejtvény

Idén nem játékkal, hanem egy rejtvénnyel készültünk azoknak, akik szeretnék 

izgalmasabbá tenni az ünnepvárás időszakát. Minden nap egy vagy kettő

meghatározást adunk, amelyre egy vagy kettő szavas választ lehet adni.

A szavakat sorrendben be kell írni a vízszintes sorokba és december 24-én

össze kell olvasni a kijelölt függőleges sor, ezt lesz a megfejtés.

Javasoljuk, aki teheti, nyomtassa ki a rejtvény sablont, hogy naponta bele

tudja írni a megfejtéseket. Ha erre nincs lehetőség,

egy papírra tudnak jegyzetelni és majd csak a megoldást küldik be.

 

A helyes megfejtést 2023. január 8-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk a kig@mav.hu e-mail címre. Mindazok között, akik megküldik

a függőleges sorban kapott mondatot, (és a levélben a  pontos címüket

irányítószámmal együtt megadják - a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársait

kérjük, a szolgálati helyük címét adják meg!), apró szóróajándékokat sorsolunk ki.

Az ajándékokat január közepén postázzuk.

A rejtvény itt érhető el.

 

8

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak idén is minden nap

kedveskedünk poszterrel, amely kinyomtatható, és összegyűjthető.

A letölthető poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le: