Adventi naptár - december 21.

 

9

 

Érdekesség

A karácsonyi időszak népszokásai

Minden év decembere várakozással telik, karácsony közeledtével egy csodálatos

időszak veszi kezdetét. Megannyi jeles nap és népszokás kapcsolódik az ünnephez.

Nézzük, melyek voltak őseink legfontosabb karácsonyi hagyományai?

Tudja mi az a mendikálás? Az elnevezés a mendicare, azaz koldulni szóból ered.

A gyerekek kisebb-nagyobb csoportokba verődve bekéredzkedtek a házakhoz,

és apró ajándékok fejében karácsonyi énekeket énekeltek. Kántálásnak nevezték

a karácsony esti énekes, verses köszöntőt, ezt azonban inkább a felnőttek végezték

és nem vártak érte ajándékokat cserébe. A betlehemezés a mai napig elevenen

él, sok településen állítanak a Főtéren betlehemet. A betlehemezés Jézus

születésének történetét mutatja be, a szereplők beöltözve jártak házról házra.

Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítették fel Jézus születésének

eseményeit. Karácsony előestéjén a pásztorok fűzfavesszőket hordtak körbe

szintén házról házra. A kötegből a gazdasszony kihúzott pár szálat, ezzel

veregette meg a jószágokat, hogy egészségesek legyenek.

A pásztornak a vesszőért bort és kenyeret adtak.

December 26-tól, István napjától jártak a regősök. Bőségvarázsló szokás volt,

a kifordított bundát viselő legények köcsögdudával és láncos bottal felszerelve

jártak olyan házakhoz, ahol eladó leány volt. A „hej-regő-rejtem”

termékenységvarázsló szólam volt. A bor megszentelése december 27-én,

Szent János napján volt szokás. A családok bort vittek a templomba, amit a

pap megáldott. A szentelt bornak mágikus ereje lett,

betegséget gyógyítottak vele a következő évben. 

7

 

Dekoráció

Karácsonyi asztaldekoráció 

A karácsonyi vacsora az év egyik legkülönlegesebb eseménye,

és az asztal dekorálása egyfajta művészet. Íme

néhány tipp, hogyan tehetjük felejthetetlenné az ünnepi étkezést.

A leírás itt olvasható.

8


 

Ajándék ötlet

Fűszeres olaj

Egy nagyon egyszerű de mutatós és praktikus ajándékötletet hoztunk mára.

Bár jó lett volna ha hetekig állni hagyjuk, de ajándékozás után is biztosan

lesz még ideje érlelődni.

Nem kell sok minden hozzá, csak olívaolaj, egy szép üveg és valamilyen fűszer,

amellyel szeretnék ízesíteni az olajat. Például rozmaring és fokhagyma nagyszerűen

megy majd a húsételekhez. De bazaslikomlevéllel vagy gyömbérrel is tudjuk

ízesíteni az olajunkat. A növényeket mindenképpen tisztítsuk meg előtte,

mielőtt belehelyezzük az üvegbe és utána öntsük fel az olajjal.

Egy szép masnit is tehetünk rá.

6

 

Recept

Fatörzs

Lágy piskóta, jó sok csokikrémmel. Mutatós sütit

hoztunk, aminek méltó helye van az ünnepi asztalon.

A recept itt olvasható.

r

 

Művészet

Pinczehelyi Sándor: Karácsonyi lap

Három darab, trikolór színeiben pompázó bejglivel fejezi

ki gondolatait az ünnepről a magyar neoavantgárd híres

képviselője, mely egy sorozat része, amelyben ételeket

öltöztetett a magyar zászló színeibe.

6

 

Gyereksarok

Utassy József: Karácsonyfa

Kis szobámba varázsolva
áll egy fényes karácsonyfa.

Tetejében ezüsttorony,
hol maga az Isten honol.

A fa alatt három király:
Gáspár, Menyhért meg Boldizsár

lesik ámuldozva hosszan:
ki tündököl a jászolban?

S virraszt ama csillag fénye
immáron kétezer éve.

4

 

Program

Szánkózás

Ugyan a szánkózás alapfeltétele a hó, ami manapság ritka vendég nálunk, ha leesett,

ne tétovázzunk, azonnal töltsük meg a termoszt teával, ragadjunk szánkót és irány a

lejtő! Ha a lakótelepi dombok már kicsinek bizonyulnak, menjünk az alábbi helyekre:

• A megújult Normafapark hóágyúkkal vár mindenkit egy kis szánkózásra az Anna réten (az erdei játszótérnél).

• Kékestetőn, amikor nincs síüzem (márpedig ritkán megy a felvonó), akkor a teljes

déli lejtő a szánkózóké. Síüzem idején csak az alsó részen, közel 1 km-es szakaszon csúszhatunk.

• Tokajban a hegy északi oldalán található a kb. 200 méter hosszú szánkópálya.

• Nagykanizsán a Csónakázótó melletti kilátó alatt terül egy széles szánkópálya.

• Börzsönyben, a Királyréten kialakított szánkópályán, és a Nagy-Hideg-hegyen a

turistaház és a Cseresznyés parkoló között lehet csúszkálni.

• Visegrádon 150 m-es szánkópályát találunk a tanuló sípálya mellett, vagy a

déli oldalon is a bobpálya mellett.

• A Mecseken található Pécs egyetlen kiépített szánkópályája, mely a pécsi sípálya

síházától indul és a sárga sáv turistajelzés mellett kanyarog az erdőben, és a fák között

kígyózva egészen a sípálya aljáig vezet. A nagyjából 800 méteres út Pécs egyetlen,

hivatalos szánkópályája.

8

 

Rejtvény

Idén nem játékkal, hanem egy rejtvénnyel készültünk azoknak, akik szeretnék 

izgalmasabbá tenni az ünnepvárás időszakát. Minden nap egy vagy kettő

meghatározást adunk, amelyre egy vagy kettő szavas választ lehet adni.

A szavakat sorrendben be kell írni a vízszintes sorokba és december 24-én

össze kell olvasni a kijelölt függőleges sor, ezt lesz a megfejtés.

Javasoljuk, aki teheti, nyomtassa ki a rejtvény sablont, hogy naponta bele

tudja írni a megfejtéseket. Ha erre nincs lehetőség,

egy papírra tudnak jegyzetelni és majd csak a megoldást küldik be.

 

A helyes megfejtést 2023. január 8-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk a kig@mav.hu e-mail címre. Mindazok között, akik megküldik

a függőleges sorban kapott mondatot, (és a levélben a  pontos címüket

irányítószámmal együtt megadják - a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársait

kérjük, a szolgálati helyük címét adják meg!), apró szóróajándékokat

sorsolunk ki. Az ajándékokat január közepén postázzuk.

A rejtvény itt érhető el.

 

8

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak idén is minden nap

kedveskedünk poszterrel, amely kinyomtatható, és összegyűjthető.

A letölthető poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le: