Adventi naptár - december 15.

 

 

h

 

Érdekesség

Mióta énekelnek karácsonykor az emberek?

 

A feljegyzések szerint Assisi Szent Ferenc ideje előtt nem énekeltek karácsonyi dalokat

az emberek még a templomokban sem, mert illetlennek tartották, olyan cselekedetnek,

amely nem való az ünnep szentségéhez. A XIII. század elején aztán Szent Ferenc

úgy gondolta, hogy Jézus születése a legnagyobb ünnep, ezért énekszóval hívta

ünnepelni a híveket. Ő volt az, aki a népi öröménekeket bevitte a templomok falai közé.

A legismertebb magyar karácsonyi dallam a Mennyből

az angyal. Ez a magyar dal tekinthető a legrégebbi hazánkban

énekelt karácsonyi éneknek. Bartók Béla gyűjtötte és sokáig erdélyi

eredetűnek tartották, egészen addig, amíg rá nem bukkantak

egy 1798-ban elhunyt Heves megyei boconádi plébános,

Szentmihályi Mihály énekeskönyvében. Az itt található kézzel

lejegyzett forma a Mennyből az angyal legkorábbi forrása.

A legismertebb külföldi eredetű karácsonyi ének pedig minden bizonnyal a Csendes éj.

Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát pedig Franz X. Gruber

komponálta 1818-ban. A dalt először az ausztriai Oberndorf-Salzburg Szent Miklós

templomában adták elő 1818. december 25-én. Mohr igazából már jóval korábban,

1816-ban megírta a szöveget, de csak az 1818-as előadást megelőző estén kérte

meg Grubert, hogy szerezzen hozzá dallamot és gitárkíséretet. A történet szerint

ugyanis karácsony előtti napon közölték vele, hogy a templom orgonája eltörött

és Szentestére nem készül el a javítása. A pap bánatos lett, és mivel a karácsonyt

zene nélkül nem tudta elképzelni, úgy döntött, ír egy dalt, amelyet a kórus

előadhat. Később ebben a kis ausztriai templomban hangzott fel először a Stille Nacht.

l

 

Dekoráció

Karácsonyfa a falon

Hangulatos karácsonyfa ötletet hoztunk, amelyet

pár hozzávalóból bárki elkészíthet a falára.

Először is szerezzük be az alapanyagokat! Kisebb

nagyobb faágra van szükségünk a kertből, erdőből

vagy a szerencsésebbek szép uszadékfa ágakat

szerezhetnek a folyópartról. Kell még égősor pár

karácsonyfa dísz, madzag és már össze is tudjuk

állítani a képen látható hangulatos karácsonyfát.

h

 

Ajándék ötlet

Adjunk péksüteményt ajándékba!

Akinek sok ideje van és ügyes, meg is sütheti a finomságokat.

De ha nem szeretnénk ezzel bajlódni, akkor ajánljuk kedves

recepciós kolléganőnket a MÁV Székház B recepciójáról,

aki isteni finom pékárukat süt rendelésre.

További információ:

https://www.vasutasmagazin.hu/eletmod/ha-unnepek-alatt-nem-szeretnenk-sutessel-bajlodni-van-megoldas

j

 

Recept

Malaccsülök sörrel, savanyú káposztával és zsemlegombóccal

A nagy lakomát kedvelőknek hoztunk mára egy cseppet

sem kímélő, de annál inkább mutatós és finom ételt.

Az elkészítése itt olvasható.

á

 

Művészet

Dante Gabriel Rossetti: Karácsonyi ének, 1867

Dante Gabriel Rossetti, a preraffaeliták vezéralakja. A preraffaeliták nevükhöz

hűen a Raffaello előtti kora reneszánsz művészetből inspirálódtak. Rossetti

nem csupán festő, hanem költő is volt. Egyik utolsó, dekoratív képén egy

karácsonyi éneket éneklő és egy szokatlan kéthúros hangszeren játszó

nőalak látható.  A hátterében lógó, ezüst szív alakú Madonna

és Gyermek ikon reagál a kép témájára.

é

 

Gyereksarok

Keresd meg a 2 egyforma képet!

A foglalkoztató itt tölthető le.

ű

 

Program

Adventi Kastélynapok Gödöllőn

December 16-án és 17-én egy ünnepi időutazásra invitálja a látogatókat az ünnepi

díszben tündöklő Gödöllői Királyi Kastély. A kétnapos programsorozat alkalmával

megidézik az 1870-es éveket, amikor a királyi család előszeretettel időzött a palota

falain belül, meghitten, a karácsonyt ünnepelve. A hétvége során számos állandó

programon részt vehettek, a kézműves foglalkozásoktól kezdve, a Schönbrunn

kincsei című időszaki kiállításig, és természetesen a karácsonyi vásár, a forralt

bor és a sült gesztenye sem maradhat el. A változatos kísérőprogramok között

pedig válogathattok gyermek előadások, nívós koncertek és élő

történelmi tárlatvezetés között.

 

További részletek:

https://kiralyikastely.hu/xxii-adventi-kastelynapok-godolloi-kiralyi-kastely.html

p

 

Rejtvény

Idén nem játékkal, hanem egy rejtvénnyel készültünk azoknak, akik szeretnék 

izgalmasabbá tenni az ünnepvárás időszakát. Minden nap egy vagy kettő

meghatározást adunk, amelyre egy vagy kettő szavas választ lehet adni.

A szavakat sorrendben be kell írni a vízszintes sorokba és december 24-én

össze kell olvasni a kijelölt függőleges sor, ezt lesz a megfejtés.

Javasoljuk, aki teheti, nyomtassa ki a rejtvény sablont, hogy naponta bele

tudja írni a megfejtéseket. Ha erre nincs lehetőség,

egy papírra tudnak jegyzetelni és majd csak a megoldást küldik be.

 

A helyes megfejtést 2023. január 8-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk a kig@mav.hu e-mail címre. Mindazok között, akik megküldik

a függőleges sorban kapott mondatot, (és a levélben a  pontos címüket

irányítószámmal együtt megadják - a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársait

kérjük, a szolgálati helyük címét adják meg!), apró szóróajándékokat

sorsolunk ki. Az ajándékokat január közepén postázzuk.

A rejtvény itt érhető el.

 

8

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak idén is minden nap

kedveskedünk poszterrel, amely kinyomtatható, és összegyűjthető.

A letölthető poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le: