„Jobban összetartunk, mint valaha”

Frontvonalban Munkatársaink

2020.05.07 05:57
szerző:

A pandémiás veszélyhelyzetben is szolgálatot teljesítő kollégáink osztják meg – saját fotóval illusztrálva – gondolataikat a munkájukról, és arról, hogyan élik meg ezt az időszakot. Példamutató helytállásuk révén a vasút továbbra is zavartalanul üzemel. Köszönjük nekik!

Győri Eszter, vezető jegyvizsgáló
„Nálunk a családban szinte mindenki vasutas volt. Mivel kiskoromtól kezdve ebben élek, természetes, hogy bármi történik, szolgálatba megyünk. Ez egy olyan életforma, ami beleivódik az ember mindennapjaiba, aki pedig régóta itt dolgozik, az tudja, hogy a vasút a háború alatt sem áll le, nemhogy egy vírus idején. Félelem azért van bennünk, maszkban, gumikesztyűben, hőmérővel és kézfertőtlenítővel a zsebünkben dolgozunk, de igyekszünk jó kedvvel kezelni a helyzetet.”


Dénes Ferenc, mozdonyvezető 
„A munkámból adódóan rövid idő alatt sok helyen megfordulok. Látom, hogy az utazóközönség nagy része betartja az intézkedéseket, kevesen vannak a járatokon. Bennem is van félelem, de érzek magamban annyi elhivatottságot a szakmám iránt, hogy itt legyek és tegyem a dolgom. A félelmet egyébként felülírja a bajtársiasság is, a kollégáimat nem hagynám cserben. Nekünk, vasutasoknak össze kell fognunk, és biztosítanunk kell a zavartalan közlekedést minden helyzetben.”


Vári Tamás, területi főüzem-irányító
„Rendkívüli helyzet ez mindnyájunk számára. A megszokott üdvözlési formákról letettünk, a személyes kontaktust, amennyire csak lehet, megpróbáljuk mellőzni. Szolgálat előtt és annak befejeztével a munkaasztalunkat és a rajta lévő eszközöket fertőtlenítjük. Szerencsére a feszültség nem ivódott be a légkörbe, a hangulat nálunk változatlanul jó. Kollégáimmal együtt, Szeged Igazgatóság mintegy 1683 km hosszú vágányhálózatán keresztül biztosítjuk a vonatforgalom zavartalan lebonyolítását, éjjel-nappal. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármi is elvonja figyelmünket a munkáról. Tesszük a dolgunkat, ahogyan eddig is tettük.”


Tóth Zoltán, mozdonyvezető
„A munkám során, közel három évtized alatt megtapasztalhattam különböző váratlan veszélyhelyzeteket. Voltak hófúvások, viharok, kitört fák a pályán, leszakadt felsővezetékek... Sorolhatnám, de a mostani veszélyhelyzet – a koronavírus-járvány – arra készteti az embert, hogy igenis felkészüljön. Tudjuk, hogy milyen következményei lehetnek, ha a megfelelő egészségügyi intézkedéseket nem tartjuk be. A legfőbb erényünk az, ha teljes elhivatottsággal és nyugalommal tudjuk végezni a munkánkat. Mi vasutasok, az utazóközönséget megértve, információval segítve megkönnyíthetjük helyzetüket.„


Juhász István, Informatikai Centrum vezető 
„Szó szerint folyamatos a munka, a kollégáim reggeltől estig, sőt 2 hete már hétvégén is bent vannak. A veszélyhelyzet fennállása óta több ezer eszközt készítettek elő kiadásra kész állapotba és adtak át, rengeteg munkavállalónak lehetővé téve ezzel az otthoni munkavégzést. A notebookok, PC-k, mobiltelefonok és SIM-kártyák átadása folyamatos, ezért elkerülhetetlen a személyes kontaktus, de nem érzünk félelmet. Az összes kollégám teszi a dolgát, és tudja, közös a cél, hogy jelen helyzetben minél többen „maradjanak otthon”, a munkájukhoz szükséges feltételeket pedig biztosítani tudjuk.”


Mikó Andrea, forgalmi szolgálattevő 
„32 éve dolgozom a vasútnál. A munkatársaimmal ebben a nehéz helyzetben sokkal jobban figyelünk egymásra, toleránsabbak vagyunk, és jobban összetartunk, mint valaha.  Rendszeresen fertőtlenítünk, figyelünk a saját és a többiek egészségi állapotára. Szokatlan ez a helyzet, de a vasútnak mennie kell. Nálunk a család minden tagja dolgozik, a férjem mozdonyvezető. Továbbra is el szeretnénk látni a munkánkat, ezért fontos, hogy ne legyünk betegek!” 

Kálmándi Attila, metrológus 
„A jelenlegi veszélyhelyzetben is folyamatos nálunk a munka, ugyanúgy vonattal járok dolgozni, mint korábban. Mérő- és ellenőrző berendezések laboratóriumi vizsgálatával foglalkozunk, ezért előírás számunkra, hogy kesztyűben dolgozzunk, ezáltal nálunk nincs testi érintkezés az eszközökkel. Hárman végezzük a munkánkat, így igyekszünk minden óvintézkedésnek eleget tenni, fertőtlenítővel többször mosunk kezet, és tartjuk a biztonságos távolságot egymás között.”