Idén júliusban ismét ünnepelhettek a vasutasok
A hagyományokhoz híven tisztavatással indult a 71. Vasutasnap budapesti központi rendezvénye július 9-én, ezt követően a MÁV-Volán-csoport vasutas munkavállalóinak átadták a vezetői és magasabb szintű kitüntetéseket.
Harminc éves a hazai InterCity-közlekedés
Azóta a hazai távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat évente közel 10 millióan választják, és a szolgáltatás színvonala rendületlenül emelkedik.
Háromnapos programsorozat Gemencben
Háromnapos programsorozattal várja a közönséget a Gemenc Zrt. a pünkösdi hétvégén, a gemenci erdei vasúton egyéves szünet után a felújított Rezét gőzös is közlekedik.
Kandó Kálmánra emlékezünk
Hosszú, sokszor nehéz, de mindenképpen izgalmas volt az az út, amelyet a vasút bejárt, mire a félelmet keltő tüzes vasparipa korszerű tömegközlekedési eszközzé vált. A vasút sok nagyszerű embernek adott és ad folyamatosan munkát.
Rendhagyó jeles napok
Tavaszi jeles napok a természetért, környezetünkért. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra és óvjuk a környezetünket!
Keleti pályaudvarÉvforduló Jeles napok
140 éves a Keleti
A 140 éves Keleti pályaudvart ünnepeltük, a kerek évforduló alkalmából a vasúttársaság számos programmal készült.
Átadták a Hídvégi Gróf Mikó Imre díjakat
A Magyar Tudomány Ünnepén idén hárman részesültek rangos elismerésben a közlekedési szektorban.
születésnapJoó Kálmán Jeles napok
A MÁV-ot szolgálta 44 évig a most 95 éves, Kiskundorozsmán élő Joó Kálmán
Bensőséges ünnepség volt 2020. augusztus 9-én Szeged-Kiskundorozsmán a Bence ut- cában. Joó Kálmán bácsit köszöntötték 95. születésnapja alkalmából.
Kandó Kálmánemléktábla Jeles napok
Emléktáblát avattak Kandó Kálmán tiszteletére Balatonszentgyörgyön
Megkoszorúzták az állomásépület várótermében Kandó Kálmán tiszteletére elhelyezett emléktáblát.