Karácsonyi pulykamell fűszeres kéregben

 

i

 

A pulyka tökéletes választás a karácsonyi asztalra, hiszen egyszerűen varázsolhatunk

belőle igazi ünnepi főételt is a karácsonyi asztalunkra. Ezt a pulykasültet ráadásul

hidegen is fogyaszthatjuk, tehát melegen különböző köretekkel variálva, vagy

felszeletelve a hidegtálon is sikerünk lesz ezzel a finom sülttel. Így akár korábban

is elkészíthető, viszont legalább 2 órát szánjunk rá. Lássuk, hogyan készül!

 

Hozzávalók 5-6 főre:

  • 1 kg egész pulykamell
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál házi paprikapüré vagy csemege Pirosarany
  • só, bors, a páchoz 2-3 evőkanál olaj,
  • a sütéshez 2-3 evőkanálnyi víz vagy fehérbor

 

Elkészítése:

A sütőedényünket kenjük ki vékonyan olajjal, majd terítsük az aljába

a felszeletelt vöröshagymát. A mézzel, paprikapürével, reszelt

fokhagymával, olajjal készítsünk pácot. A húst dörzsöljük be sóval

és őrölt borssal, majd alaposan kenjük be minden oldalát a páccal.

Helyezzük a hagymaágyra, öntsünk alá kevés vizet vagy fehérbort.

Fedjük le fóliával és kb. 160-170 fokon süssük másfél órát. Ekkor

vegyük le a fóliát, húzzuk feljebb a hőfokot és süssük-pirítsuk

még 30 percig. Az elkészült pecsenyénk levét leszűrhetjük, .

majd kevés vaj és tejszín hozzáadásával felforralva

készíthetünk mártást is az ételünkhöz.