vasúti közlekedés Munkatársaink
Osztrák pálya sem jelent akadályt a magyar mozdonyvezetőnek
Szécsi Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője Budapest és Bécs között is továbbíthat személyszállító vonatokat.
Autóbuszos közlekedés Munkatársaink
Volánosok a legjobb autóbusz-szerelők között
A Volánbusz székesfehérvári munkatársai kevéssel maradtak le arról, hogy a nemzetközi döntőbe jussanak.
MÁV-STARTmozdonyvezető Munkatársaink
Tudatos tervezés és rengeteg tanulás, avagy út a vezetőállásig
Takács Bence ugyan még csak 25 éves, de már hat éve a vasút kötelékében dolgozik.
MÁV-STARTnemzetközi utaskísérő Munkatársaink
Türelem és szolgálatkészség
A nemzetközi utaskísérők feladata meglehetősen összetett az éjszakai járatokon, hiszen az előírt teendők mellett mindent meg kell tenniük azért, hogy az utasok elégedettek legyenek
„A helyi lakosok már ismerősként köszöntenek a Balatonon: Megjöttél? Már kezdődik a nyár?”
Május 13-án elindult a balatoni előszezon. Az előző évekhez hasonlóan az idén is erősítésre szorul a balatoni vonatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló személyzet.
Kakas Barnabásfőirányító Munkatársaink
A főirányító feladatai nem érnek véget a vasúti sínek határainál
Szolgáltató vállalatcsoportként a legfontosabb feladatunk az utas zavartalan közlekedésének a biztosítása, minél magasabb színvonalú kiszolgálása.
péksüteménykifliReceptfriss kenyér Munkatársaink
Kiflit sütni otthon is lehet?
Egy igazán inspiratív interjúval szeretnénk olvasóinkat arra ösztönözni, hogy próbálkozzanak meg a kenyér- és péksüteménysütéssel otthon!
MÁVforgalmi szolgálattevőcsigaterrarisztika Munkatársaink
Az egzotikus csigák szakértője
Kun Veronika a MÁV forgalmi szolgálattevője és csigatenyésztő. Otthonát több mint 300 különleges példánnyal osztja meg.
autóbuszközlekedés Munkatársaink
A hidrogén elviselhető könnyűsége
Ambrusné Barabás Zsuzsanna az első nő a MÁV-VOLÁN-csoportnál – de még az is lehet, hogy az egész országban –, aki hidrogénmeghajtású autóbuszt vezethetett.